Félmilliárdos kártérítést fizetne a kormány

Négy évvel a vihar sújtotta tűzijáték és a 2006. őszi zavargások rendőri túlkapásai után pénzt kaphatnak az ártatlan áldozatok, ha az Országgyűlés kedden elfogadja azt a határozatot, amely elismeri az állam felelősségét. Félmilliárdot oszthatnak szét.

Amennyiben a kétharmados többségű Fidesz-KDNP-frakció elfogadja a fideszes képviselők által benyújtott határozatot, úgy jelentősen felgyorsulhatnak a 2006. augusztusi tűzijáték és a szeptember-októberi rendőri túlkapások nyomán elindult kártérítési ügyek.

Gulyás Gergely, a javaslat egyik fideszes benyújtója szerint félmilliárd körüli összeget fizet majd ki az állam a károsultaknak. Bár a pontos kárigények összesítése még folyik, Gulyás szerint a vihar mosta tűzijáték áldozatai esetében kell többet fizetni, mert a 2006. szeptember-októberi rendőrattakok, szemkilövés miatt már több kártérítési pert is lezártak a bíróságok.

Ráadásul a határozati javaslatban szerepel egy olyan kitétel is, hogy kompenzáció csak annak járna, aki amúgy jogszerűen viselkedett, vagyis nem épp akkor érte őket a sérülés, amikor például a rendőrökre támadtak. Természetesen ilyen esetben is kérhet kártérítést az áldozat, rendes polgári peres eljárás keretében.

Fontos, hogy az áldozatok igazolni tudják az őket ért kárt. Hantos Ádám, a 2006-os tűzijáték 41 eddig ismert áldozata közül 38-at védő ügyvéd kiemelte, hogy minden felperesnél külön kell igazolni a károkat – számlákkal, orvos szakértői véleményekkel.

A több száz sérült nagy részét még aznap este hazaküldték a kórházból, ők vélhetően nem folyamodnak kártérítésért – mondja az ügyvéd, akinek ügyfelei között van, aki térdzúzódás miatt és akad, aki maradandó gerincsérülés miatt pereli a magyar államot. A bírósági eljárások lassan három és fél éve húzódnak, ezekre tehet pontot az országgyűlési határozat.

Az elképzelés szerint a tűzijáték sérültjeinek kárigényéről várhatóan a közigazgatási és igazságügyi miniszter dönt, majd a bíróság hagyja jóvá. A rendőri túlkapások ügyében pedig büntetőbírói ítélet vagy ügyészi megszüntető határozat kell arról, hogy megtörtént a „hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás” csak az elkövetőt (vagyis a rendőrt) nem tudták azonosítani.

A kártérítések kifizetésének végső dátumaként augusztus 20-át jelölte meg a Fidesz, míg a rendőri túlkapások ügyében 2010. október 23-áig fizetnék ki az áldozatokat.