Alig járható az M0-s

Rövid időn belül négy baleset is történt csütörtök reggel az M0-ás autóúton, ezért nagyon lassú forgalomra kell készülni.

Beluzsárné Belicza Andrea, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy a Szeged felé a jobb pályán a 10. kilométerkőnél két kamion közé szorult egy személygépkocsi, amelynek utasai – anya és fia – könnyebben megsérültek. A nő beszorult az autóba, őt ki kellett szabadítani, majd mindkét sérültet kórházba szállították a mentők. A baleset miatt teljes az útzár az autóúton – tette hozzá az ügyeletes.

Beszámolt arról is, hogy a 19-es kilométerkőnél két személygépkocsi ütközött össze, ami miatt félpályás az útzár a helyszínen.

Az autóút bal pályáján, a 26. kilométerkőnél kitört a kereke egy kisteherautónak, a műszaki mentés idejére csak fél pályán haladhat a forgalom.

Ugyanebben a sávban, az M0 és az M6 találkozásánál pedig két kamion rohant egymásba, ami miatt szintén lezárták a fél pályát – tájékoztatott a sajtóügyeletes.