Holttestekkel teli teherautók járnak Jamaicán

Már legalább 60 halálos áldozatot követeltek a jamaicai fővárosban azok az összecsapások, amelyek a biztonsági erők és egy drogbárót védelmező fegyveres gengsztercsoport között tört ki - írja a BBC.

Ezt a kingstoni közkórház közölte, ugyanis közel 50 civil holttestét szállították hozzájuk, két teherautón. A francia hírügynökség helyszíni tudósítója egy harmadik teherautót is látott, amelyen 12 áldozat, köztük egy csecsemő tetemét szállították. Mindezt még nem erősítették meg hivatalosan, de a legutolsó rendőri információk szerint 31-en már meghaltak az összecsapásban és 200 embert letartóztattak.

Ezért Bruce Golding jamaicai miniszterelnök mély sajnálatát fejezte ki a parlamentben, és ígérte, hogy a biztonsági erők véget vetnek az anarchiának.

Erre azután került sor, hogy két napja több mint ezer rendőr és katona ostromolja Christopher Coke, a hírhedt drogbáró főhadiszállását, mert szeretnék megakadályozni, hogy a hatóságok kiadják őt az Egyesült Államoknak, ahol kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt emeltek ellene vádat. Ennek ellenére, eddig nem tudták elfogni.

Kingston több negyedében vasárnap rendkívüli állapotot vezettek be, miután a drogbáró emberei több rendőrőrsöt is tűz alá vettek, mert tudomásukra jutott, hogy a kormányfő beleegyezett a kiadatásba. A támadók autókat raboltak el, és lakásokat fosztottak ki. A fegyveresek barikádokat emeltek, a magasabb épületekről pedig orvlövészek vették tűz alá a golyóálló mellényt és rohamsisakot viselő kormánycsapatokat.

Az erőszakos incidensek miatt számos légitársaság törölte jamaicai járatait. Néhány ország, köztük Nagy-Britannia és Svájc figyelmeztette állampolgárait, hogy ne utazzanak Kingstonba.