Életfogytiglant kértek Magyarra

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a szökésben levő Magyar Róbertre.

A “fekete sereg” néven ismert szervezet vád szerinti vezetőjére és a további 29 vádlott közül 23 esetében kért fegyházbüntetést az ügyész.

Az ügyész az egész nap, kora délelőttől estig, több órán át tartó perbeszédében felidézte: a per több mint három évvel ezelőtt, 2007. március 6-án kezdődött bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más – többek közt zsarolás, csalás, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés – bűncselekmények miatt. Az ügyet a vádlottak nagy számára és a bűncselekmények súlyára tekintettel öttagú tanács tárgyalta. Az eredetileg 27 vádlottas eljárás a bíróság előtt egyesítések révén 30 vádlottasra nőtt, ám Magyar Róbert elsőrendű vádlott, a szervezet vélt vezetőjének eltűnése miatt a bíróság előtt csak 29-en jelentek meg csütörtökön.

A per nagyságát jól példázza, hogy már a vád benyújtásakor 15 ezer oldalnyi iratanyaga volt, azóta több mint 100 tárgyalási napon tárgyalták. A bűnszervezet – amelyben a vád szerint a 30 vádlottból 18 vett részt – prostitúcióval, szórakozóhelyek megvédésével és tartozások behajtásával foglalkozott. A bűnszervezet perbeszédben való kimondása azért lényeges, mert ha a bíróság is megállapítja a szervezet létét, illetve a bűncselekményekben való bűnösséget, akkor a kiszabható büntetési tétel felső határa a duplájára emelkedik.