Több mint négy óra elteltével sikerült kiszabadítani az utasokat a Szent István-bazilika liftjéből.
A hatszemélyes liftbe szombaton kora este kilencen szálltak, s amikor az ajtó becsukódott, a lift nem felfelé indult el, hanem lefelé kezdett süllyedni, és fél emelettel lejjebb, a pinceszint felett elakadt – áll Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletesének közleményében.
Először liftszerelők próbálták kiszabadítani az utasokat, de nem jártak sikerrel. Ezt követően hívták a tűzoltókat segítségül, akik fél óra alatt megoldották a problémát, úgy, hogy a felvonó tetejét kivágták, és létrán kimentették az embereket. Egy nőt kellett kórházba szállítani, aki szintén a német csoporthoz tartozott, de ő nem a liftben volt, hanem a kiszabadítási akciót szemlélve megbotlott és elesett – folytatódik a közlemény.
A tűzoltók este 11 órakor kaptak riasztást – közölte Molnár Péter, a budapesti tűzoltók szóvivője. Mivel a lift nem volt csörlőzhető létrával másztak le a 4 méter mélyen lévő kabinig, majd annak tetejét lefűrészelték, és így tudták megkezdeni a bennrekedtek kimentését, akik közül néhányan már rosszul voltak.
Az MTI értesülése szerint az utasok a dél-németországi Konstanzból valók, és egy kórus tagjai.