Sima bombáért két év, atomért három

Havi hét-nyolc bombariadóhoz vonulnak a rendőrség tűzszerészei. Az esetek túlnyomó többsége persze csak vaklárma, de a szimpla fenyegetőzők is rosszul járnak, akár három évet is kaphatnak.

Cérnavékony gyerekhang szól a telefonba: „Csókolom, bomba van az iskolában, mindjárt robbanni fog. Még a matekóra előtt” – tette beazonosíthatóvá kilétét az a budapesti kisdiák, aki így próbálta megúszni a matekdolgozatot néhány éve.

Ilyen esetekben a megfenyegetett intézmény vezetője hivatalból értesíti a rendőrséget, de olyan is előfordult, hogy egy munkahelyen felismerték a korábban elbocsátott rendész hangját, és rácsapták a telefont, hogy „Na, ne vicceljen!”.

A rendőrségnél csak tavaly december óta vezetnek statisztikát a bombariadókról, addig egy kalap alá vették a közveszéllyel való fenyegetéssel. Ez utóbbiból évente 300 körül akad, ebből az idei év első négy hónapjában 28 volt kimondottan bombafenyegetés, ezek főképp bevásárlóközpontok ellen irányultak.

Sokak szemében gyerekes csínynek tűnhet, de nem az, hiszen, aki bombariadóval fenyegetőzik, közveszéllyel fenyegetés vétségét követi el, amely akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő. Súlyosbítja a helyzetét, aki például rögtön atombombával riogat, ugyanis a radioaktív anyaggal fenyegetésért már három év járhat.

A szabadságvesztés mellé ráadásul komoly pénzbüntetés is társulhat, ugyanis – ha elkapják a fenyegetőt – akkor ráterhelik a tűzszerészek munkájának gyakran több százezer forintos költségét is.

A rendőrség közlése szerint az egyszerűsödő hívásazonosítás és a mobiltelefonok cellainformációnak értékelése nyomán egyre gyakrabban kerülnek kézre a fenyegetők, akik az esetek nagy részében „szerencsére” megmaradnak a fenyegetőzés szintjén.