Kipát viselő férfit késeltek meg

Megkéseltek egy kipát, azaz hagyományos zsidó fejfedőt viselő férfit pénteken, Strasbourg központjában. Egy elzászi zsidó szervezet képviselője szerint antiszemita támadás történt és az elkövető szellemi fogyatékos volt.

Az ügyészség közölte: a két feltételezett támadót sikerült rövid időn belül örizetbe venni, de azzal kapcsolatban nem foglalt állást, hogy antiszemita támadás történt-e.

Pierre Lévy, Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elzászi képviselője elmondta: a negyvenes éveiben járó áldozatot az egyik támadó kétszer hátba szúrta. A másik támadónál pedig egy vasrúd volt.

Az elmenekülő támadók egyikét egy rendőrjárőr fogta el – mondta el egy szemtanú, aki történetesen a Dernieres Nouvelles d‛Alsace című lap újságírója. A másik támadó röviddel később került rendőrkézre. Az újság honlapja szerint a kórházba szállított áldozat állapota súlyos, de nem életveszélyes. Roland Ries polgármester szerint az első vizsgálat megerősítette, hogy egy “antiszemita támadás történt, amelyet egy szellemi fogyatékos követett el”.