Nyolcéves betörőt fogtak Konyáron

Fémtolvajokat fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Konyáron. Az egyik, 8 éves elkövetőt egy héten belül másodszor kapták el betörés miatt.

A konyári járőrök szerdán egy lakatlan házhoz mentek ki, ahonnan lakossági bejelentés szerint betörők fémtárgyakat vittek el.

Az elkövetők által hátrahagyott nyomokon a járőrök eljutottak egy szomszédos utcában lévő lakóházhoz, ahol az ellopott tárgyakat megtalálták. Az ott lakó asszony vállalta magára a lopás elkövetését, de a beszerzett információk alapján a bűnelkövetés helyszínén két férfi és egy gyermek tartózkodott, akiket a rendőrök gyorsan azonosítottak. Köztük volt egy 8 éves kiskorú is, akit – kiskorú társával együtt – egy héttel korábban már rajtakaptak betörésen.

A lopás vétség mellett a 8 éves gyermek apja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult, hiszen gyermekét bűncselekmény elkövetésére bírta rá. A betörésekre “szakosodott” család férfi tagjai mellett a gyermek anyjának a felelősségét is vizsgálja a rendőrség, mert tudott arról, hogy gyermeke több betörésben is érintett.

A gyermekkorú bűnelkövetővel szemben a rendőrség ideiglenes hatályú intézeti elhelyezést rendelt el, mely 30 napra szól. Ez idő alatt a gyámhivatal dönthet az elhelyezés meghosszabbításáról.