Parkolóautomatákat feltörő fiatalt fogtak

Lakossági jelzés alapján érték tetten a hódmezővásárhelyi rendőrök azt a 21 éves férfit, aki vasárnapra virradóra két parkolóautomatát tört fel az alföldi város központjában – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A fiatalemberre egy lakó figyelt fel, miközben egy parkolóautomata ajtaját feszegetette az Oldalkosár utcában – mondta Szenti Szabolcs.

Hozzátette: amikor az elkövető távozott, a férfi lement az utcára megnézni, hogy mi történt, majd az odaérkező járőröknek elmondta, mit látott, és részletes személyleírást is adott a tettesről.

A rendőrök a gyanúsított után mentek, elfogták, ruházatának átvizsgálás során pedig megtalálták nála a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközt is – közölte a főhadnagy.

Néhány házzal odébb egy másik megrongált automatát is találtak. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a fiatalember ott nem jutott pénzhez, mivel az egyik berendezésben nem volt érme, a másiknál pedig nem fért hozzá a pénzkazettához. A rongálással azonban így is százezer forintot meghaladó kárt okozott – tudatta a szóvivő.

A rendőrség lopás bűntettének kísérlete miatt indított eljárást a 21 éves gyanúsított ellen. A nyomozók azt feltételezik, hogy a városban korábban megrongált automatákat is ugyanaz a fiatalember törte fel.