Elkapták az autós üldözés egyik résztvevőjét

Rendőrkézen a Budapesten csütörtök délután történt lövöldözés újabb gyanúsítottja.

Néhány óra alatt egy újabb férfi is rendőrkézre került, aki abban az autóban ült, amelyre csütörtökön Budapesten több lövést is leadtak a rendőrök, mert a vezetője elhajtott, amikor a járművet ellenőrizni akarták; harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint a terepjáróban utazó három férfi egyikét, aki az üldözés során megsérült, még a helyszínen elfogták, egyik társa néhány órával később szintén rendőrkézre került, elszámoltatásuk jelenleg is tart.

Azt még mindig nem tudni, hogy a rendőrök hány lövést adtak le, illetve, hogy a járműben elfogott férfi mitől sérült meg. Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese korábban elmondta, hogy a rendőrök egy lopott rendszámú Ford típusú terepjárót akartak intézkedés alá vonni a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában, de a jármű vezetője elhajtott.
A rendőrök üldözőbe vették a járművet, illetve a megállítása érdekében más rendőrautókkal “zárat alkalmazva” megállították a forgalmat az Üllői úttal párhuzamos József Attila és Árpád utca kereszteződésénél, de a terepjáró áttörte a járművek alkotta kordont, és tovább menekült.

Ekkor a rendőrök több lövést adtak le a terepjáróra, ám az továbbra sem állt meg. Két sarokkal távolabb, a Zrínyi utcánál két férfi a járművet hátrahagyva gyalogosan elmenekült, harmadik társukat, aki megsérült, a gépkocsiban fogták el a rendőrök.