Már FKF-ügyben is nyomoznak

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban - közölte a rendőrség.

A nyomozás elrendelését több hónapig tartó adatgyűjtés előzte meg – írták. Hozzátéve: “2010 februárjában a gazdaságvédelmi nyomozók a BKV-val összefüggésben folytatott nyomozás során olyan információk birtokába jutottak, melyek a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél is felvetették annak gyanúját, hogy olyan tanácsadói szerződések születtek, melyek nem felelnek meg a hatályos jogszabályoknak”.

A nyomozás feladata annak tisztázása is, hogy az FKF Zrt. által lefolytatott közbeszerzési eljárás megfelelt-e az előírásoknak – tartalmazza a közlemény.

a bkv-t sem feledik

Budapesti Rendőr-főkapitányság hónapok óta vizsgálja a Fehér úti BKV-ingatlaneladást két másik ingatlanüggyel összefüggésben. Tafferner Éva szóvivőt az MTI azzal kapcsolatban kereste meg, hogy kedden a BKV vezérigazgatója bűncselekmény gyanúja miatt újabb feljelentést tett.
A BKV keddi közlése szerint a közlekedési vállalat belső vizsgálata alapján újabb szerződéssel kapcsolatban merült fel a bűncselekmény gyanúja. A Fehér úti BKV-ingatlan egy részének eladásával kapcsolatban vetődött fel bűncselekmény gyanúja. Mint hozzátették: 100 millió forintos kár keletkezhetett az ügylet során.

Előzmények

Az RTL Klub birtokába került dokumentumok szerint az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) – a BKV mintájára – “kifizetőhelyként” működött; a dokumentumokban felbukkan Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadójának neve is.

Mesterházy Ernő jelenleg a BKV-ügyek kapcsán előzetes letartóztatásban van.

A kereskedelmi televízió kedd esti híradójában beszámolt arról, hogy birtokába került az FKF Zrt. vezérigazgatójának rendőrségen tett tanúvallomása. Bielek Péter vezérigazgató a híradás szerint azt vallotta: a megválasztását követően Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő külön-külön jelezték, igényt tartanak arra, hogy a főváros jobban belelásson a közműcégek belső életébe és ellenőrizze a működésüket.

“Ezt oly módon kívánták megvalósítani, hogy Hagyó úr (…) ügyvédi irodát, míg Mesterházy úr egy másik ügyvédi irodát jelölt meg az irodaként, hogy ezen ügyvédek a legjelentősebb ügyekben beruházásokkal kapcsolatban dolgozzanak” – mondta a vezérigazgató az RTL szerint.

Határozott utasítás

Bielek Péter azt mondta, hogy voltak olyan közbeszerzések, amelyeknél határozott utasítás volt a nyertesre vonatkozóan. “Kérdésre elmondom, hogy Hagyó úr tőlem egyértelműen és határozottan kérte egy bizonyos céggel történő szerződéskötést és éreztette, hogy én az ő kérését nem utasíthatom vissza, mert bármikor elveszíthetem állásomat.” A pályázatot pedig eleve az adott cégre szabták – tette hozzá.

“A közbeszerzés működése nálunk úgy néz ki, hogy van a vállalatnál egy közbeszerzési bizottság, aminek én nem vagyok tagja, de ha én azt mondtam, hogy ez az ügyvéd vezesse a közbeszerzést, akkor a beosztottaim értették feladatuk és az ügyvéd kérésének megfelelően végezték a dolgukat” – hangzott el a televízióban.

A vallomásban elhangzott az a feltételezés is, hogy az egyik közbeszerzési lejárásban nyertes cég visszajuttatott 70 millió forintot a városházára. Az FKF Zrt.-nél belső vizsgálat indult.
A Hír TV értesülései szerint egy 450 milliós megbízásból juttatták vissza a 70 millió forintot a városházára.