Nyugdíjasokat vertek át Zalában

A nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát három férfi, így csalt ki pénzt több embertől a Zala megyei Lovásziban, nyereményt ígérve nekik.

Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közlése szerint hétfő délelőtt a településről két állampolgári bejelentést is kapott a Lentiben lévő rendőrkapitányság arról, hogy ismeretlenek árusítást végeznek, és volt, akit becsaptak.

A rendőrök rövid időn belül előállítottak három salgótarjáni férfit és lefoglalták az általuk árusított, hét-nyolcezer forint értékű masszázskészülékeket.

A három férfi a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát és azzal csengetett be idős emberekhez, hogy masszázskészüléket nyertek, azt szeretnék átadni. Munkadíjként és kiszállítási költségként ötvenezer forint körüli összeget kértek az ennek töredékét érő eszközért.

A rendőrség tudomása szerint a csalók elfogásukig két esetben szereztek pénzt a megtévesztett emberektől. A három férfi ellen ezért csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.