Mindent elraboltak egy irodaépületből

Trezort, televíziót és egy mosógépet is elloptak egy irodaépületből.

Betörtek hajnalban egy lajosmizsei üzem irodaépületébe, és ellopták az ott található trezort.

Kétszázezer forint készpénzt vittek el belőle, illetve egy aranyórát, amit szintén benne tároltak.

Az elkövető nem elégedett meg ennyivel, hanem még egy mosógéppel és egy televízióval távozott, amelyek együtt félmillió forintot érnek.

Azt még nem tudni, hogy ki volt az elkövető, de feltehetőleg autónyomokat hagyott maga után, és ezek alapján megkezdhetik a nyomozást.