Két embert szurkált meg egy férfi

Az orvosi szakvélemény szerint csak az áldozatok szerencséjén múlott, hogy nem életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba azoktól a késszúrásoktól, amelyeket egy férfi ejtett rajtuk egy kunszentmiklósi szórakozóhely közelében.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének közlése szerint a főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének kísérlete miatt indított nyomozást az ellen a 33 éves szabadszállási férfi ellen, aki még vasárnap hajnalban egy Kunszentmiklóson működő szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy 29 éves és egy 26 éves tassi férfival.

A vita később verekedéssé fajult, melyet az utcán folytattak. Eközben a gyanúsított zsebkésével több alkalommal megszúrta a két férfit. A sértettek könnyű, valamint súlyos sérüléseket szenvedtek – közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra.

Az ügyben folyó nyomozás során beszerzett elsődleges orvosi szakvéleményből kiderül: nem az elkövetőn, csupán az áldozatok szerencséjén múlott, hogy a késelő tettével nem okozott a másik két ember életét közvetlenül veszélyeztető sérüléseket.

A gyanúsított kihallgatása megtörtént, a vele szemben kezdeményezett eljárás jelenleg is tart, a férfi szabadlábon védekezhet – tette hozzá az őrnagy.