Tiszta a lelkiismerete a volt csepeli kapitánynak

A volt csepeli rendőrkapitány áll minden vizsgálat elé, a súlyos vádra való tekintettel azonban ügyvédet fogadott. Császár Mihály erről a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban beszélt.

“Tiszta a lelkiismeretem, ma is állítom, hogy a helyszínen szakszerűen intézkedtem, és abban is volt némi szerepem, hogy a BRFK néhány óra alatt sikeresen felderítette a csepeli kettősgyilkosság elkövetőit. A hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás azonban olyan súlyos vád, hogy jobbnak láttam, ha ügyvédet fogadok” – mondta a lapnak a volt rendőrkapitány.

Az interjúban megismételte, hogy 2005 óta ismerte, barátjaként szerette és tisztelte a meggyilkolt Takács Józsefet, s azt is, hogy az iskolaigazgató járt nála a halála előtti délelőtt, és elmondta, hogy fel akarja jelenteni gazdasági helyettesét. A rendőrkapitány szerint Takács József a feljelentés előtt még beszélni akart Orosz Ferenccel, Csepel alpolgármesterével.

Császár Mihály a Népszabadságnak tagadta, hogy amikor értesült a kettősgyilkosságról, egyenesen a kórházba sietett volna Kun Tamáshoz, akit még az ismeretlen támadóval szembeszálló hős biztonsági őrként szállítottak oda, de röviddel később gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

“Annyi történt, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kun gyilkos és nem hős, három járőrt küldtem a kórházba, hogy őrizzék, majd felhívtam a kórházat, hogy addig ne mossák le, amíg a helyszínelők oda nem érnek. Ha ő lőtt, lőpornyomnak kell lennie a kezén” – mondta az interjúban a volt rendőrkapitány.

Leszögezte: az sem igaz, hogy Kun Tamás a gyilkosság után beszélt volna vele, bár az lehet, hogy kereste. “Többeket felhívott a kapitányságon, volt, akivel sikerült is beszélnie, de velem nem” – mondta a lapnak.