Kirúgták a molesztálással vádolt tűzoltókat

Kirúgták azt a két tűzoltót, akik a gyanú szerint szexuálisan molesztálták egyik kollégájukat - írja a Blikk hétfői számában.

Az érintettek februárban egy pálinkakóstoló túrán botrányosan viselkedtek, majd hazafelé a buszon molesztálták egy fiatal kollégájukat. Az esetről a buszon ülő többi kollégájuk tett jelentést. A Blikk szerint az ügyet súlyosbította, hogy egyes értesülések szerint ugyanezek a tűzoltók egy újonnan felszerelő társukat megalázó módon “avatták be”.

A botrány kirobbanásakor Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető megbízatását pedig visszavonta, egyben fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított, valamint kényszerítés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság kommunikációs osztályvezetője a Blikknek azt mondta, a tűzoltóság a pálinkakóstoláson történtek miatt indított méltatlansági vizsgálatot, ennek lezárultával bocsátották el a két tűzoltót.

A hazafelé a buszon történtek miatt pedig a rendőrség indított nyomozást. Amennyiben kiderül, hogy bűncselekmény történt, és az ügy hatósági jogköre visszakerül a tűzoltósághoz, fegyelmi eljárásban fogjuk vizsgálni a buszon történteket is – tette hozzá.