A vádat az is alátámasztja, hogy a rendőrség egy gyerekről készült pornográf fényképekre bukkant a pap lakásán – közölte pénteken a Párizstól délkeletre lévő Troyes város ügyésze.
“Mindenkit felháborít, ami történt, de előre nem szabad ítéletet mondani. Meg kell várni, hogy kiderüljön az igazság” – jelentette ki Marc Stenger troyes-i püspök, aki arra kérte a papot, hogy a vizsgálat idejére – amely akár hónapokig is eltarthat – költözzön el.
A fiatalember vallomásában elmondta, hogy az interneten keresztül, novemberben került kapcsolatba a szóban forgó pappal. Amikor személyesen elment hozzá, a pap szexuálisan letámadta őt – közölte egy meg nem nevezett személy, aki ismeri a nyomozás eredményeit.
Ezek után szégyenkezésüket és sajnálatukat fejezték ki pénteken Franciaország érsekei a katolikus egyházat érintő, számos országban előforduló pedofil ügyek kapcsán, ugyanakkor “szívélyes üzenetükben” támogatásukról biztosították XVI. Benedek pápát, akit az a vád ért, hogy tudott bizonyos esetekről.