A lap úgy tudja, hogy az Eclipse – a nyomozás adatai szerint – 2007 és 2009 között összesen 8,1 milliárd forint értékű állami megbízást nyert el titkos közbeszerzési pályázatokon. Ezen informatikai beszerzések ellenértéke után azonban – a nyomozás jelen állása szerint – nem fizetett adót.
A pénzt különböző építőipari vállalkozások számlájára utalták, majd azok fiktív számláit felhasználva gyakorlatilag lenullázták adófizetési kötelezettségüket – írja a lap.
A Népszabadság szerint két jól elkülöníthető cégláncon keresztül mosták tisztára a pénzt, majd készpénzben felvették.
A vámőrség birtokában lévő előzetes adó- és könyvszakértői vélemény szerint az Eclipse 2007-ben 210 millió, 2008-ban 585 millió, 2009-ben pedig 553 millió forint forgalmi adót nem fizetett be a költségvetésbe.
Ebben a három évben mintegy 7 milliárd forint költséget számolt el jogtalanul, a hatóságok adatai szerint fiktív számlákkal. Ezekkel együttesen 636 millió forinttal csökkentette társaságiadó-fizetési kötelezettségét – írja a Népszabadság.
A lap szerint az ügy kínosan érintheti a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat: az Eclipse rendre nemzetbiztonsági okokból titkosított pályázatokon nyert, az egyik pénzmosással gyanúsítható segítőjük pedig egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló cég biztonságtechnikai vezetője volt.