Tetőn ragadt a tetőtolvaj

Tetőn ragadt egy tolvaj a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen; a férfit a tűzoltók hozták le, a rendőrök pedig elfogták.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: két sátoraljaújhelyi férfi a napokban egy lakatlan ház tetőszerkezetét megbontotta, majd a felszedett hullámpalákat ledobálták a földre. Másnap újra visszamentek a hátra maradt faanyagért, ekkor azonban egyikük fennragadt a tetőn, nem tudott, vagy “nem mert lejönni onnan”. Társa azonban sikeresen lejutott, így fentről könyörgött neki, hogy hívjon segítséget – ismertette a részleteket.
Hozzátette: a jó barát hívta a tűzoltókat, akik gyanúsnak találták a furcsa esetet, ezért értesítették a rendőrséget. Ennek köszönhetően a két hatóság egyszerre érkezett a helyszínre, s miután a tűzoltók leemelték a tolvajt, a rendőrök elfogták. A társa ugyan elszaladt, de a nyomozók beazonosították őt is, mivel a tolvaj páros korábbi hasonló ügyeik miatt már nem ismeretlen a rendőrök előtt. A sátoraljaújhelyi rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a két elkövetővel szemben.