Ferihegy betesz vidéknek

A vidéki repterek mintegy fele csődbe mehet és korábbi milliárdos fejlesztéseik kárba veszhetnek - írta Vadász Lászlóra, a Vidéki Repülőterek Szövetsége elnökére hivatkozva a Világgazdaság.

Több vidéki önkormányzat is szabadulna veszteséges, kihasználatlan repülőterétől, mert nincs pénze sem a fenntartására, sem az életre keltésére.

Mivel a repterek helyzete kilátástalan, sok helyen a beruházások megálltak, vagy el sem indultak, illetve csökkent, vagy megszűnt a forgalom. Mindezért a szakma elsősorban a hazai szabályozást okolja, és csak másodsorban a válságot.

Vadász László szerint ebben az is közrejátszik, hogy a hazai légiközlekedés túlzottan Ferihegy-központú, hiszen a döntéshozók a fővárosi repülőtér működésében érdekeltek és a vidékiek fejlődését nem tartják fontosnak.

Ezt az is alátámasztja, hogy az állam a külföldi tulajdonú Budapest Airportnak számos olyan feltételt biztosít, amelyeket a vidékieknek maguknak kell megoldaniuk vagy drága szolgáltatásként igénybe venniük – írta a Világgazdaság.

Ellenpéldaként a sármelléki repülőteret említette, ami hosszú ideig hasonló probláémákkal küzdött, de az üzemeltető FlyBalaton félévnyi kényszerpihenő után áprilisban újból fogad gépeket.

Címkék: Belföld