A Fidesz képviselőinek hallgass a neve a kampányban

A Fidesz Gyurcsány démonizálásával terelné el a figyelmet arról, hogy nem ismert programja.

A fideszes képviselőknek ma már hallgass a nevük a politikai kommunikációs térben -mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Duna TV reggeli műsorában. Mesterházy Attila megismételte, hogy ezzel a magatartásával a Fidesz megtéveszti a választókat.

Mesterházy szerint ez nem véletlen. Ennek a magatartásnak az a célja, hogy a Fidesznek ne kelljen betartania valamelyik választási ígéretét. Az ellenzék Gyurcsány Ferenc démonizálásával próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem ismerjük a programjukat – tette hozzá.

A szocialista miniszterelnök-jelölt március 15-én nem számít utcai atrocitásokra, mert térben és időben elhatárolódnak egymástól a pártok rendezvényei. „Ezt az ünnepet is vissza kéne adni a családoknak, az embereknek, a nyugodt békés ünnep lenne a magyar nemzet érdeke” – mondta a Duna Televízióban a szocialista politikus.

Címkék: