Elhunyt Raj Tamás főrabbi

Raj Tamás nyugalmazott főrabbi hétfőn este, 70 éves korában elhunyt – derül ki a Mazsihisz honlapjáról.

Fotó: MTI

Raj Tamás 1940-ben született. Élete során számos könyvet jelentetett meg, amelyeknek sokszor az volt a célja hogy a zsidó vallást közelebb hozza és megismertesse a más vallású emberekkel – írja a Wikipedia.

Tanulmányait az Országos Rabbiképző Intézetben (1964) és a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte (1968). 1964–1970 között Szegeden és Délkelet-Magyarországon vezető rabbi. 1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztették állásából. 1971–1985 között az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője. 1985-1996 között ismét rabbi, 1996 óta főrabbi Budapesten.

1986-1991 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1986-1995 között az Országos Rabbiképző Intézet vallásfilozófia szakán tanít. 1991-99 között a Miskolci Bölcsész Egyetem judaisztika tanszékvezető professzora. 1991-től a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja. 1990-94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő. 1995-2005 között a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola judaisztikai vezetője. A Makkabi Kiadó igazgatója volt. Tagja a Kőrösi Csoma Társaságnak és az Ókortudományi Társaságnak is.

Címkék: Belföld