Két férfi megfagyott – marad a hideg jövő héten

Egy 56 éves férfi Sopronban, egy 45 éves pedig Sándorfalván halt meg a hideg miatt. Folytatódik a hideg és a havazás egész jövő héten.

Saját kertjében fagyott meg

Megfagyott egy 56 éves férfi vasárnapra virradó éjjel Sopronban – közölte a rendőrség.

Kálmán Gabriella sajtóügyeletes hozzátette: az elsődleges szakértői megállapítások szerint a férfi éjjel kiment a házából, megcsúszott a frissen leesett havon, elesett, s mivel nem tudott felkelni, megfagyott. Holttestét reggel találták meg a közelben élő rokonai.

Kihűlt egy férfi a pincéjében

Saját házának pincéjében találtak rá annak a sándorfalvi férfinek a holttestére, akinek halálát feltehetően kihűlés okozta.

A 45 éves férfi a rendőrség adatai szerint a háza pincéjében kialakított lakószobában ittasan elaludt, s szervezete a hideg helyiségben végzetesen kihűlt – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az elhunyt férfira szomszédja talált rá még szombaton, aki értesítette a mentőket, a kiérkező orvos azonban már csak a halál beálltát tudta megállapítani – közölte az őrnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Télies idő lesz a jövő héten

Télies időre kell számítani a következő héten is. Hétfőn hajnalban akár mínusz 10 fok is lehet az ország egyes területein – az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint.

Hétfőn még lehet némi napsütés, de keddtől erősen felhős, borult időre kell számítani és csapadék is várható – mondta Gaál Áron meteorológus. A hét első felében csak a déli, dél-nyugati területeken várható havazás, majd csütörtöktől másutt is lehet csapadék – folytatta.

A hőmérséklet – Gaál Áron elmondása szerint – inkább a télre emlékeztet majd; 0 és plusz 6 fok között lesz a nappali hőmérséklet, de hétvégén némileg enyhül majd az időjárás, akkor 3-8 fok várható.

Hidegek lesznek az éjszakák, hétfőre virradóan a szélvédett területeken akár mínusz 10 fokra is csökkenhet a hőmérséklet. Általában az országban mínusz 1 és mínusz 9, a hét második felében mínusz 2 és mínusz 7 fok között várható a legalacsonyabb hőmérséklet.