Rendőrhöz próbáltak betörni Zuglóban

Betöréseket elkövető csoportot derített fel a fővárosi rendőrség, a zuglói járőrök azt követően fogták el a csoport három tagját, hogy azok egy rendőr lakásába próbáltak meg behatolni, de egy szomszéd megzavarta őket - közölte Horváth Antal őrnagy, az észak-pesti bűnügyi régió bűnügyi vezetője.

Mint mondta, február 17-én a zuglói kapitányság körzeti megbízottjainak feltűnt a Csömöri úton három ember, akik több lakóházat figyeltek, majd az egyik épületbe bementek. Körülbelül tíz perc után azonban kiszaladtak az épületből, nyomukban egy idős asszonnyal, aki azt kiáltozta: “betörők!”.

A körzeti megbízottak igazoltatták a házból kiszaladó két férfit és a fiatal nőt, akikről kiderült, hogy egy zuglói rendőr lakásába próbáltak meg behatolni.

A nőről az is kiderült, hogy egy betöréses lopás miatt előzetes letartóztatásban lévő férfi korábbi barátnője, öt elfogatóparancs volt ellene érvényben és a lakása egy komplett betörőműhely volt, ahol a többi között hengerzár feltöréséhez szükséges eszközöket találtak a rendőrök.