Korrupcióval gyanúsítják Benedek Fülöpöt

Ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben valószínűleg érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is.

A Magosz szövetségi igazgatója január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítésével kapcsolatban, mivel úgy ítélte meg, hogy bűncselekmény alapos gyanúja fogalmazható meg az üggyel kapcsolatban – közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken Budapesten.

Budai Gyula – mint elmondta – egy 80 éves asszonytól kapott levelet, amelyben azt írta, hogy 2004-ben kötött szerződést a 303 hektáros erdő eladásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA). De az ügylet során “…Benedek Fülöp nem önzetlenül segített, hiszen részemre – írja a levél írója – ellenszolgáltatás fejében történt az erdőértékesítés…”

Ez a kijelentés adta – illetve a továbbiakban leírtak – adták az ügyészségi eljárás alapját – tájékoztatta az újságírókat Budai Gyula.