Vesztegetés miatt nyomoz a katonai ügyészség

Vesztegetés miatt nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot - közölte a katonai ügyészség.

Az Ács Tibor sajtószóvivő által aláírt közlemény szövege szerint a vezető beosztású személyek, a honvédségi beszerzések után anyagi ellenszolgáltatást kértek a honvédségi tulajdonban lévő gazdasági társasággal szerződő más gazdasági társaságoktól. A gyanúsítottak több millió forintot vettek át, melyet egymás között elosztottak.

felfüggesztés

A honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig a hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében méltatlansági eljárás indult – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán

Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak között van a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztály jelenlegi és volt vezetője. A volt vezető katonai attaséként teljesítette szolgálatát, az ügy miatt hazarendelték szolgálati helyéről – olvasható a közleményben.

A közlés szerint érintett a védelemgazdasági főosztály, főosztályvezető ezredes rendfokozatú helyettese és a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt álló állami tulajdonú HM Currus Zrt. vezérigazgatója is.

Kitértek arra is, hogy a nyomozás során több személyt őrizetbe vettek, vagy elrendelték előzetes letartóztatásukat, de olyan is van, aki szabadlábon védekezhet.

A Budapesti Katonai Ügyészség költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette miatt folytat nyomozást.

A Currus Zrt. a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó gazdasági társaság, melynek elnöki pozíciójára a Magyar Nemzet közlése szerint a közelmúltban Havril András volt vezérezredest, vezérkari főnököt nevezték ki.

A Budapesti Katonai Ügyészség a múlt héten közölte, hogy Ács Tibor alezredes, szóvivő ellen fegyelmi eljárás van folyamatban egy újságíróval folytatott megánbeszélgetése miatt.