Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: nem sokkal 11 óra előtt azzal riasztották a gyöngyösi tűzoltókat, hogy erős gázszag terjeng a Táncsics út egyik családi házának környékén.
A helyszínre érkező tűzoltók áramtalanították az épületet, majd behatoltak a házba, ahol holtan találták a két embert. Vélhetően gázszivárgás következtében fellépő gázmérgezés okozta a halálukat.
A baleset körülményeit a katasztrófavédelem és a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja – közölte a sajtószóvivő.
Két ember meghalt Egerben is
Az idős házaspár halálát vélhetően füstmérgezés okozta. A tűzoltókat kedd reggel nyolc előtt riasztották azzal, hogy füst gomolyog Egerben egy Szeszfőzde utcai lakásból – közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Magyar Attila elmondta: behatoltak a lakásba, ekkor találtak rá a két holttestre és azt tapasztalták, hogy izzanak a berendezési tárgyak. Az izzó berendezést a tűzoltók eloltották, ám a két ember életét már nem tudták megmenteni. A tűz keletkezésének okát, illetve a házaspár halálának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.