Redőnyzsinórral, látszólag minden ok nélkül fojtogatta egy nyílászárókat forgalmazó üzlet női alkalmazottját egy vásárló férfi Kaposváron – közölte a rendőrség.
A megtámadott asszonynak sikerült kimenekülnie az utcára, ahol a járókelőktől kért segítséget – számolt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Bíró Gábor azt is közölte, hogy a környéken lakó 41 éves férfit az eset előtt többször is bement a boltba, mondván, ajtót akar vásárolni, de délután, amikor visszatért és a 31 éves eladó hátat fordított neki, fojtogatni kezdte.
Az áldozat megfenyegette, hogy kihívja a rendőrséget, de a férfi a fejét többször a falba verte, majd előkapott egy kést is. Csak akkor engedte el a nőt, amikor megígérte, hogy nem értesíti a rendőrséget, és átadja a bevételt.
Több százezer forintot elvett az eladótól, de amikor az asszony azt kérte tőle, hogy ne vigyen el minden pénzt, mert nem tud ételt adni a gyerekeinek, akiknek a fényképét is megmutatta, a férfi sírva fakadt. A nőnek ekkor szaladt ki az utcára.