Sokan ittasan vezetnek Hódmezővásárhelyen

Hat ittas járművezetővel, három kerékpárossal, két autóssal és egy motorossal szemben intézkedtek a rendőrök egy szombatról vasárnapra virradóra tartott razzián Hódmezővásárhelyen - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szenti Szabolcs elmondta: az egyik 29 éves autós a bűncselekményi határt meghaladóan volt ittas, vele szemben a rendőrség gyorsított eljárásban intézkedik, bíróság elé állítják.

A feljelentett kerékpárosok közül az egyik annyira részeg volt, hogy lényegében képtelen volt érdemben kommunikálni a vele szemben intézkedő rendőrrel – tette hozzá.

A szóvivő elmondta: az ittas kerékpárosokra 3 és 20 ezer forint közötti összegű szabálysértési bírságot szabhatnak ki.