Nem csitul a BKV-botrány

A Magyar Nemzet szerint újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést pénteken Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

A napilap pénteki száma ismerteti, hogy a fővárosi közlekedési cég eddig már 28 esetben fordult a rendőrséghez különböző tanácsadói és vállalkozói szerződések ügyében bűncselekmények gyanúja miatt.

A Magyar Nemzet – amely fel is sorolja azt a tíz céget, amelyhez az új feljelentés kötődik – azt állítja, hogy a nyomozók különböző BKV-rendezvényekhez kapcsolódó szerződéseket is vizsgálhatnak, például az UV villamosok búcsúztató ünnepségét és a 120 éves a HÉV és a villamosok húszmillió forintba kerülő rendezvényeit. Az érintett cégek többsége ahhoz a kommunikációs és marketingterülethez tartozik, amelyet a február 5-e óta házi őrizetben lévő Regőczi Miklós felügyelt – olvasható a napilapban.

A Magyar Nemzet szerint a jövő héten további feljelentéseket tesz majd Kocsis István.