Szabadlábra helyezték a fajtalankodással vádolt nevelőszülőt

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és elrendelte a vádlott azonnali szabadlábra helyezését kedden a Szegedi Ítélőtábla abban az ügyben, melyben nyolc-tízéves kislányokkal való fajtalankodással vádoltak egy dévaványai férfit, a gyerekek nevelőszülőjét.

A Hegedűs István vezette tanács úgy látta, az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság tizenkét év fegyházbüntetést kiszabó ítélete oly mértékben megalapozatlan, hogy alkalmatlan az érdemi felülvizsgálatra.

A táblabíróság rendelkezett arról, hogy a megismételt eljárásban a Békés Megyei Bíróság egy másik tanácsának kell eljárnia. A most ötvenhárom éves férfi és felesége hivatásos nevelőszülőként hét gyermeket – köztük a 2003 decemberétől az akkor tíz-, kilenc- és nyolcesztendős kislányokat – nevelt dévaványai házában. Az elsőfokú ítélet szerint a férfi négy éven át fajtalankodott a lányokkal.

A vádlott a vád tárgyává tett bűncselekmények elkövetését az eljárás során mindvégig tagadta, s a táblabíróság előtt is kijelentette, nem érzi magát bűnösnek.

Hegedűs István a hatályon kívül helyező végzés indoklása során hangsúlyozta, a büntetlen előéletű férfi ellen folyó, a sértettek szavahihetőségére kihegyezett, nagy tárgyi súlyú ügyben a bíróságnak minden bizonyítékot meg kell vizsgálnia, és az eset részleteit föl kell derítenie. Az első fokon eljáró bíróság ezzel szemben nem hallgatta meg az eset idején a vádlottal és a sértettekkel együtt lakó nevelt gyerekeket, s nem kérdezte ki a lányok tanárait sem. A táblabíróság a tanúmeghallgatások mellett a szakértők ismételt kikérdezését és szembesítéseket is elrendelt.

Az ítélőtábla a végzés kihirdetésekor a vádlott azonnali szabadlábra helyezéséről döntött, megszüntetve ezzel a férfi több mint másfél éve tartó előzetes letartoztatását. A döntés indoklásakor Hegedűs István kifejtette, a férfi esetében – akivel szemben lakhely elhagyási tilalmat rendelt el a táblabíróság – nem áll fenn sem a szökés, sem az eljárás meghiúsításának veszélye.