Letartóztatások jöhetnek a BKV-ügyben

A szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte Mesterházy Ernő városházi főtanácsadó, Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese és Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség ugyancsak kezdeményezte a BKV eddig szökésben lévő informatikai igazgatójának előzetes letartóztatásba helyezését. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta: a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán folyamatban lévő bűnügyben a Fővárosi Főügyészség pénteken indítványozta Z. Tibor, R. Miklós és M. Ernő előzetes letartóztatásának elrendelését a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírójánál.

Ugyancsak kezdeményezte az ügyészség a “gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés” bűntette miatt indult eljárásban F. Zsolt előzetes letartóztatásának elrendelését – mondta. Hozzátette: az ügyészség álláspontja szerint azért indokolt a kényszerintézkedés elrendelése, mert a gyanúsított a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, valamint fennáll a szökés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye is.

A férfit szerdán fogta el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) “Sólyom” bevetési egysége Szegeden, ahol külsejét elváltoztatva bujkált. Az informatikai igazgatót tavaly december 4-e óta körözték. “Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett” vesztegetés bűntettével gyanúsítják, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV budapesti, Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén aznap, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.

Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt és Mesterházy Ernő városházi főtanácsadót is szerdán vette őrizetbe a rendőrség. Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.

Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.

Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.