Lefüleltek egy rablóbandát

Tizenhét rendbeli bűncselekménnyel, ezen belül négy csoportos rablás elkövetésével gyanúsítanak a rendőrök egy ötfős csoportot, amelynek tagjait a napokban fogták el.

A tettesek különböző cégek, irodaházak telephelyeire törtek be. A jelenlegi adatok szerint lopással csaknem 14,5 milliós, rongálással pedig 2 milliós kárt okoztak. Több esetben megkötözték a biztonsági őrt vagy az alkalmazottat – közölték a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján, Tatabányán.

Az elkövetők brutalitását hangfelvétellel támasztották alá a sajtótájékoztatón. Gorgosilits Fábián megyei rendőr-főkapitány úgy fogalmazott: a csoport tagjai “mindent romboltak, amit csak bírtak”.

A bűncselekmény-sorozat tavaly ősszel kezdődött. A rablásokat, betöréses lopásokat a tettesek négy megyében – Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest – követték el. A legutóbbi bűncselekmény helyszínét öt napon belül kétszer “keresték fel” az elkövetők, akiket összehangolt akció keretében sikerült elfogni keddre virradó éjszaka. A nyomozás során a Komárom-Esztergom megyei rendőrök együttműködtek a Győr-Moson-Sopron megyei kapitányság munkatársaival. A nyomozók szerint nem kizárt, hogy a bűncselekmények kapcsán a szomszédos országok is érintettek, ezért a határon túli rendőrséggel is fel kívánják venni a kapcsolatot.

A tettesek 33-47 év közötti komáromi lakosok, akik “családi vállalkozás” keretében, megélhetési céllal követték el a bűncselekményeket. Gorgosilits Fábián közlése szerint a betörések előtt profi módon feltérképezték a terepet, információt gyűjtöttek. A gyanúsítottak közül hárman előzetes letartóztatásba kerültek, egy nő házi őrizetben van. Ötödik társuk elfogásáról a sajtótájékoztató alatt értesült a megyei rendőr-főkapitányság vezetője.

A bűncselekmény elkövetőit 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.