Csalót fogtak a füzesabonyi rendőrök

Füzesabony környékén nyolc embertől több mint 6 millió forintot csalt ki az a férfi, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bátorligeten fogtak el a füzesabonyi nyomozók.

A férfi ellen 22 elfogatóparancs volt érvényben – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Minden esetben álnéven mutatkozott be és különböző indokokkal csalt ki pénzt a sértettektől: ingatlanvásárlás, tűzifa- és cementárusítás – sorolta Soltész Bálint.

A sajtószóvivő elmondta: nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást az ország több hatósága által többszörösen körözött 33 éves férfi ellen.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a sértettek több alkalommal utaltak pénzt egy bankszámlára, melynek ellenőrzése során valószínűsíthetővé vált a férfi tartózkodási helye, hiszen a bankszámla a férfi tulajdonában volt.

Ennek alapján bátorligeti búvóhelyén fogták el az ott álnéven élő, körözött férfit – mondta a referens.