Nyolcan mentek két juhászra

A támadók pénzt, cigarettát és bort követeltek a sértettektől.

Fiatalokból álló, nyolctagú rablóbanda támadt két juhászra Nyírtelek határában; mindkettőt megverték, az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A 17-24 év közötti fiatalok szombatra virradóra Nyírtelekről gyalogosan indultak szórakozni, s a kisváros határában betörtek egy bódéba, amelyben két juhász aludt – mondta a százados.

A rablók pénzt, cigarettát és bort követelve ütötték, rúgták és egy karóval bántalmazták az álmukból felvert középkorú férfiakat, akik csak cigarettát tudtak adni támadóiknak. A tettesek végül otthagyták őket, de közülük ketten még visszamentek és újra megverték áldozataikat, mert kevesellték a zsákmányt. A szóvivő tájékoztatása szerint az egyik juhász súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

A riasztott rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a feltételezett tetteseket. A nyolc gyanúsítottból hármat hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a többiek szabadlábon védekezhetnek az eljárás során.