Találtak egy norvég férfit a vízben Mórahalomnál

A jeges vízben találtak egy csupán alsóneműt viselő norvég férfira a határrendészek Mórahalom közelében, néhány kilométerre a szerb határtól csütörtök reggel - tájékoztatott a rendőrség.

A férfira egy mórahalmi tanya lakója figyelt fel a háza melletti nádasban, a kiérkező határrendész járőrök meg is találták a norvég állampolgárt, akit takaróba burkoltak és a kocsiba ültették – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfi elmondása szerint nem sokkal korábban Szerbiába akart utazni, azonban a szerbiai hatóságok visszafordították. Gyalog indult vissza, s menet közben iratait, ruháit elszórta.

A férfi személyes holmijának egy részét a járőrök megtalálták, és ez megerősítette, hogy valóban Norvégiából jött. Arra a kérdésre, hogy miért szórta el ruháit és iratait, nem tudott kielégítő választ adni – tudatta az őrnagy.

A férfit – aki szerencsére nem tölthetett túl sok időt a szabadban a fagyos reggelen – orvoshoz vitték. A határrendészek értesítették a norvég nagykövetséget, valamint a Magyar Máltai Szereteszolgálatott is, amely szállást és további orvosi ellátást biztosít a férfinak – közölte a szóvivő.