Kétszáznál is többen vannak két éve előzetesben

Több mint százan két évnél régebben vannak előzetes letartóztatásban - derül ki a büntetés-végrehajtás múlt évi statisztikai adataiból, amelyeket csütörtökön hoztak nyilvánosságra.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte: közülük mintegy húszan olyanok, akik 33 hónapnál is régebb óta e kényszerintézkedés alatt állnak. A hatályos büntetőeljárási törvény szerint, ha a három évet eléri az időtartama, akkor megszűnik az előzetes letartóztatás. Ha az ezután elrendelt lakhelyelhagyási tilalom, illetve házi őrizet szabályát megszegi az érintett, ismét előzetes letartóztatásba helyezhető.

Ezt a szabályt alkalmazták a “fekete sereg” elnevezésű bűnszervezet vád szerinti vezetője, Magyar Róbert esetében is, akit előzetesből házi őrizetbe helyeztek, ahonnan – vélhetően január 16-án – megszökött.