Gyanúsítottként hallgatják ki a volt BKV-vezért

A rendőrség kedden nemcsak razziázott a BKV székházában, hanem gyanúsítottként hallgatja ki az egykori vezérigazgatót.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját – értesült az MTI kedden, nem sokkal 13 óra előtt.

Egy volt BKV-vezetőt hallgatnak ki a rendőrök gyanúsítottként hűtlen kezelés miatt – erősítette meg Tóth Gábor, Budapest rendőr-főkapitánya, hozzátéve reggel óta házkutatást tartanak a BKV székházában. Elmondása szerint valamennyi, a közlekedési vállalat által kötött tanácsadói szerződést át kívánnak nézni, mert nem kapták meg az összes dokumentumot. A főkapitány további részleteket egyelőre nem közölt, de ígérete szerint a nap folyamán további tájékoztatást ad a rendőrség.

Ahogy az fn.hu korábban megírta, kedd délelőtt rendőrök lepték el újra a közlekedési cég Akácfa utcai székházát. A bejáratnál több egyenruhás vizsgálta át az érkező, illetve távozó embereket. A razzia során a rendőrök olyan szerződéseket kerestek, amelyeken Antal Attila vagy Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók aláírása szerepel.