Globex-ügy: megkezdődött az új másodfokú eljárás

A korábbi ítéletek valamint szakértői vélemények, leltárak, nyomozati iratok ismertetésével megkezdődött a Globex-ügy új másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.

A megismételt másodfokú eljárásra azt követően került sor, hogy a legfelsőbb bíróság 2009. januárjában hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyben az ítélőtábla a Globex egykori vezérigazgatója, Postáné Vellai Györgyike büntetését 7 évre, Vajda Lászlóét 6 évre emelte. Vellai Györgyikét sikkasztásban és hűtlen kezelésben találta bűnösnek az ítélőtábla, Vajda Lászlót sikkasztás miatt marasztalta el.

Az LB felülvizsgálata során azonban megállapította, hogy a kisbefektetőket érintően nem volt alapos az ítélőtábla eljárása és a tábla elmulasztotta a szerződések részletes vizsgálatát. Az LB szerint „törvénysértőnek tűnik a terheltek bűnösségének a megállapítása”.

Az új másodfokú eljárásban az ítélőtáblának egyebek mellett vizsgálnia kell majd az elkövetői minőséget, és azt is, hogy mekkora kárt okozott Vellai Györgyike és Vajda László.