Kábítószerügyeket derített fel a rendőrség

Négy nagy kábítószeres ügyet derített fel a fővárosi rendőrség - mondta Ródler Norbert őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatának vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

A rendőrség elfogott egy 36 éves férfit, aki egy kábítószer-terjesztő csoport „közterületi rejtekhelyét” találta meg és innen tulajdonított el egy kilogramm heroint tavaly év végén. A férfit az buktatta le, hogy amíg egy gramm heroin az utcán 9-10 ezer forintba kerül, addig ő 1-2 ezer forintért árulta a kábítószert.

Emellett egy 11 tagú, magyarokból álló bűnszervezetet is lebuktattak, amelynek tagjai szintetikus kábítószerek Magyarországra hozatalával foglalkoztak, valamint felderítettek egy komoly heroin-terjesztő hálózatot is.

Az észak-pesti bűnügyi régió munkatársai pedig a III. kerületben egy férfinál 3,5 kilogramm marihuánát és több millió forint készpénzt foglaltak le, a lefoglalt bizonyítékok szerint a férfi a kábítószer terjesztésével foglalkozott.