A jobbkormányos, brit felségjelű autó a közelmúltban több, az autópályán elkövetett lopásnál felbukkant már, s mindig az elkövetők által használt járműként került szóba – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ezért amikor a bicskei autópálya alosztály járőrei meglátták egy benzinkútról kikanyarodni, nyomban megkísérelték megállítani, hogy megtudják, kik az utasai. A sofőr azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, s menekülni kezdett az autóval – tette hozzá R. Szabó Ágnes.
Az autó üldözésébe bekapcsolódtak a Komárom-Esztergom megyei rendőrök is, s összehangolt zárással igyekeztek segíteni az autópályás rendőröknek.
Az üldözött kocsi végül Tatán, egy zsákutcában állt meg, miután vezetője kidöntött néhány oszlopot. A járműben utazó három férfi gyalogosan próbált menekülni. Közülük kettőt egy közeli étteremben elkaptak, harmadik társuknak viszont sikerült eltűnnie a rendőrök szeme elől.
Az elfogott két koszovói albánt a közelmúltban elkövetett három lopással hozták összefüggésbe. A csapat leginkább eurót zsákmányolt a külföldiektől – tájékoztatott R. Szabó Ágnes.
Egyikükről kiderült az is, hogy nevet váltott, mivel hasonló bűncselekmény miatt korábban már eljárás alá vonták.