Bizonyítási eljárást folytattak és egy tanút hallgattak meg kedden a székesfehérvári egyházmegye – mint magánvádló – által nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított per keddi tárgyalásán a székesfehérvári bíróságon.
A pert azért indították, mert egy internetes honlapon az egyházmegye püspökéről, szintén pap testvéréről és több papjáról becsületsértő fényképeket, illetve nyilatkozatokat tettek közzé.
A honlaphoz információkat szolgáltató, a honlapot készítő, illetve továbbító három elkövető közül két vádlott – részben elismerte a tettét. A harmadik vádlott betegség miatt marad távol.
A tárgyalást február 25-re napolta el a bíróság.