Orbán Viktor Fidesz-elnök konzultálni szeretne azokkal a közgazdászokkal, akik néhány napja nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést. Közülük többen az Orbán-kormány időszakának magas rangú állami vezetői voltak. Írásuk szerint a Bajnai-kormány büdzséje “ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések”. Szerintük a mostani tervezet sem tartalmazza az évek óta szükséges reformokat, nem segíti a magyar vállalkozások versenyképességét, a jövő évi költségvetési hiányt pedig alultervezi.
Orbán azért tartana megbeszélést az aláírókkal, hogy megvitassák a költségvetés elfogadása után kialakult helyzetet.
A találkozóra pénteken kerül sor. Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter és MNB-elnök, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, Szapáry György volt MNB-alelnök, Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke és Szász Károly volt PSZÁF-vezető jelenlétére számítanak.
A pénteki találkozó után Orbán Viktor és Járai Zsigmond tájékoztatja a sajtót.