Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ezt megerősítette. Elmondta: a szerdai megállapodás megteremtette a jogi kereteit annak, hogy bármikor Magyarországra jöhessen a volt fogoly, aki – mint fogalmazott – természetesen most még nincs hazánkban.
Hozzátette: a rendeletet akkor lehetett elfogadni, amikor Magyarország már fel van készülve az érkezésére és megteremtette az ehhez szükséges feltételeket.
Juhász Gábor kiemelte: az európai országok nagy részéhez hasonlóan a magyar kormány is úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra a volt fogoly személyazonosságát, érkezésének helyét és időpontját valamint a tartózkodási helyét.
A kormányrendelet rögzíti, hogy az amerikai védelmi minisztérium ellenőrzése alatt álló Guantanamo-öbölbeli fogolytáborból egy korábbi fogvatartottat Magyarország fogad be.
A rendelet tartalmazza: a magyar kormány vállalja, hogy letelepíti és segíti a beilleszkedését a társadalomba, amit folyamatosan figyelemmel kísér és támogat. A volt foglyot nem lehet kiadni vagy átszállítani egy harmadik állam területére.
A dokumentum szerint az amerikai kormány szervezi meg és bonyolítja le a korábbi fogvatartott Magyarországra szállítását. A helyszínt előre egyeztetik.
A megállapodás célja, hogy a korábbi fogvatartott mielőbb önellátóvá váljon és beilleszkedjen a magyar társadalomba.
Ennek érdekében a magyar kormány a beilleszkedéshez támogatást nyújt, beleértve a lakhatáshoz, munkakereséshez nyújtott támogatást, valamint a közegészségügyi ellátások és nyelvtanulás biztosítását – olvasható az anyagban, hozzátéve: az amerikai kormány a beilleszkedés elősegítéséhez támogatást nyújt.