Már körvonalazódik, melyik párt, kit jelöl majd kormányfőnek. Egyedül a Jobbik adós még egy névvel. Érdekes, hogy míg a baloldal jelöltjére hónapok óta vár a nyilvánosság, a hasonlóan esélytelen szélsőjobboldali kormányfőaspiráns után senki sem érdeklődik – áll a Nézőpont Intézet Heti Válasznak készített felmérésében.
Pedig nincs szó lefutott meccsről a Jobbikon belül: az EP-választás eredmény mögött Morvai Krisztina állt, Vona Gábor viszont szeretné személyes sikereként feltüntetni a várható parlamenti bejutást.
Forrás: Nézőpont Intézet
Ha „most vasárnap” és közvetlenül választanánk a kormányfőt, Orbán Viktornak nem volna komoly kihívója, a megkérdezettek 38 százaléka őt választaná. Jócskán lemaradva, de mégis meglepően jól szerepelne Bokros Lajos is, 16 százalékos támogatottsággal. Az elsősorban a budapestiek és az idősek körében kedvelt politikus-közgazdász sikeresen töltötte be a baloldalon tátongó űrt.
Beszédes, hogy az MSZP-táborban 39 százalékos támogatásával népszerűbb, mint Mesterházy Attila (19 százalék). Nem véletlen, hogy a maradék SZDSZ is mögé akart volna felsorakozni. A szocialista frakcióvezetőt a megkérdezettek öt százaléka bízná meg kormányalakítással – Morvai Krisztinát hat százalékuk.