Miközben országszerte felszólították az egészségügyi intézményeket, hogy készüljenek fel az esetleges nagy számú fertőzöttre, és feszített ütemben zajlik a vakcina előállítása, a New York-i szülők körében bizonytalanság érződik az új ellenszerrel kapcsolatban. Egyik részük nincs meggyőződve arról, hogy szükség van az oltásra, másik részük a mellékhatásoktól tart.
A bedford-stuyvesanti 157-es számú állami iskolában például, Brooklynban – ahol szerdán kezdődött az oltási kampány -, csak a gyerekek harmada kapta meg az injekciót, a többiek esetében a szülők erre nem adtak engedélyt.
Sheena Ash – akinek három gyereke jár az iskolába – azt mondta: az ő gyerekei korábban sem kaptak influenza elleni oltást, de nem is betegedtek meg. Nem bízik az új vakcinában – tette hozzá.
Az egészségügyi hatóságok eközben igyekeznek meggyőzni a közvéleményt, hogy a vakcina biztonságos, és beadatása javallott.
Az újság szerint az új típusú influenza őszi hulláma még nem érte el a legnagyobb népességű amerikai várost. Becslések szerint eddig a gyerekek 30-50 százalékát oltották be; sok szülő hajlik az oltásra, de nem bízik az iskolai körülményekben, inkább gyerekorvoshoz fordul.
A USA Today megállapította, hogy a H1N1 vírus előbb csapott le, mint a hagyományos influenzavírusok az őszi járványok idején, de nem bizonyult veszélyesnek, így nem lettek súlyos következményei annak, hogy a vakcinagyártás késik.
Az újság arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok számára egy pandémia esetén végzetes lehet a külföldi gyártóktól való függés. Az öt amerikai vakcinagyártóból csak egynek van a központja az Egyesült Államokban, a gyártás jelentős részben külföldön történik.