Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) tisztségéből felmentett vezetője azt kifogásolja, hogy Baka András nyilatkozatai során önellentmondásba keveredett, és eltávolításakor olyasmire hivatkozott, ami nem felelt meg a valóságnak.
Baka András arra hivatkozott az OITH vezetőjének felmentésekor, hogy ezt maga az érintett kérte, Szelényiné Roszik Erzsébet szerint azonban ő ilyet nem mondott.
A napilap szerint az OITH vezetőjét törvényesen úgy lehet felmenteni, ha ezt maga kéri vagy fegyelmi úton, de Szelényiné esetében egyik körülmény sem állt fenn.
Ha az OITH felmentett vezetője megnyeri a személyiségi jogi pert, egyből kártérítési eljárást is indít Baka András ellen – olvasható a lapban.