A tizennégy éves fiú a lapnak elmondta: csak „brahiból” lopták el társuk sapkáját, akivel azóta már mondhatni baráti hangulatban beszélgettek. A lopást a két fiú megbánta. A szülők szerint ilyen probléma korábban nem volt velük. Ha kaptak volna egy fülest, azt megérdemelték volna, de megbilincselni és a városon kívülre vinni, majd otthagyni őket, túlzás volt, és veszélyes, hisz bármi történhetett volna velük. A napilap azt is megtudta, a határrendészt azóta leszerelték, ügyét pedig jövő héten tárgyalja a bíróság.