A főkapitányság munkatársai pénteken tartottak ellenőrzést a 41-es számú főút mentén, s tizenhárom nőt jelentettek fel, mert szabálytalan helyen, illetve a jogszabályban előírt orvosi igazolás nélkül kínálták a testüket.
A razzia szombaton is folytatódott, amikor hét utcalányt állítottak elő, s közülük ötöt, mint visszaesőt őrizetbe is vettek
.
Illegális bordélyházat számoltak fel
A tolnai rendőrök négy embert tartóztattak le a Bátaszékhez közeli Furkópusztán, ahol szervezett formában működött a prostitúció.
Az akció még szeptember elején történt, a helyi rendőrség azonban csak most számolt be az esetről. Máté Dezső alezredes elmondta, a Red Roses nevű bárban változó létszámban 9-12, táncosnőként alkalmazott nő végzett szervezetten prostitúciót.
A jelenlegi ismeretek szerint a bárban csak a helyet biztosították a prostitúcióhoz. Az ügy több gyanúsítottja szabadlábon védekezhet. A bíróság három, Tolna és Bács-Kiskun megyei férfi és egy ukrán állampolgárságú nő előzetes letartóztatását rendelte el.