Az ellenzék és a állampárt egy asztalhoz ülése egy hosszabb folyamat végét jelentette. Az ellenzéki szervezeteknek el kellett jutniuk az illegális státuszból először a féllegális, megtűrt állapotba. Fontos volt, hogy a diktatúra érezze az alulról jövő kezdeményezések nyomását, és hajlandó legyen komolyan venni ezeket az erőket. Ennek a folyamatnak jelentős állomása volt a magában a pártban jelentkező törésvonalak kiszélesedése, a belső ellenzék létrejötte.
Nincs több szalámizás
1989. január 10-én az Országgyűlés elfogadta az egyesülési és gyülekezési törvényt, legitimálva az ellenzéki szervezeteket. Január 26-án Pozsgay Imre, az állampárt nemzeti reformszárnyának képviselője az 1956-os eseményeket népfelkelésnek nevezte az addig a párt által hivatalosan használt ellenforradalom kifejezés helyett.
A Híradó a Nagy Imre újratemetését megelőző vitákról
A március 22-én megalakult Ellenzéki Kerekasztalnak (EKA) különösen óvatosnak kellett lennie a pártállam által a fordulat éve (1948) előtt magas fokon űzött szalámitaktikával szemben. Negyven évvel korábban ugyanis gond nélkül felszeletelték a jobb- és baloldali konkurenciájukat egyaránt. Az egységet megőrízni azért sem volt könnyű, mert az ellenzéket olyan ideológiailag különböző csoportok alkották, mint a baloldali Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a népi irányzatot képviselő MDF vagy a még helyét kereső Fidesz (tagok voltak még Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Független Kisgazdapárt, Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, Magyar Néppárt, Szabad Demokraták Szövetsége).
Az MSZMP többször megpróbált különalkukat kötni az ellenzéki erőkkel. Amikor áprilisban megbeszélésre invitálta a szervezeteket, a Fideszt nem hívta meg. Az EKA azonban nem dőlt be a trükknek, és egységesen távol maradtak.
Az egységes ellenzék komoly erősödését hozta az 1989. március 15-én szervezett ellenzéki tüntetések sora, melyeken százezrek vettek részt. A pártnak ettől a pillanattól kezdve már nem volt alternatívája, tárgyalnia kellett.
Kicsit savanyú, de a miénk
A tárgyalások elindításában fontos szerep jutott az állampárt és az ellenzékiek között közvetítő reformkommunistáknak, a nemzeti oldalhoz húzó Pozsgay Imrének és a szociáldemokratákkal kapcsolatban lévő Nyers Rezsőnek.
A NEKA-tárgyalások (Fotó: MTI)
Kiemelkedő még a Független Jogász Fórum tevékenysége,
melynek vezetője, Kónya Imre felhívta az ellenzék figyelmét, hogy egyezzenek meg bizonyos kardinális kérdésekben, hogy egységesen képviselhessék majd álláspontjukat a tárgyalásokon például a szólásszabadság, vagy a választójog ügyében.
A tárgyalások 1989. június 13-án indultak meg. A NEKA (Nemzeti Kerekasztal) első jelentős eredménye, hogy a függőben lévő, de a tárgyalások során érintett, az állampárt által beterjesztett törvényeket az visszavonta. Az ellenzékiek megakadályozták azt is, hogy az államfőválasztást és a helyhatósági választásokat az országgyűlési választások előtt tartsák.
Felvétel a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokról
Az EKA (Ellenzéki Kerekasztal) kijelölt célja a békés átmenet biztosítása volt: a diktatúra elszámoltatása, de a fegyveres ellenállás elkerülése. 1989. szeptember 18-án véget értek a három hónapja tartó egyeztetések és az ellenzéknek sikerült ráerőltetnie döntéseit a sokszor vonakodó, de végül kompromisszumokra kényszerülő állampártra.
Békés átmenet
A köztársasági elnök közvetlen választásával szemben megoszlottak a vélemények az ellenzékiek között, de végül a parlament által választott államfő változatát találták megfelelőnek. A 1989 novemberében tartott négyigenes népszavazáson az ország döntött a munkahelyi pártszervezetek és a munkásőrség feloszlatásáról, az MSZMP vagyonelszámoltatásáról, valamint arról, hogy az államfőt csak az országgyűlési választásokat követően, egy új parlament válassza meg.
A húsz éve befejeződött tárgyalások során az ellenzéki erők azóta sosem látott egységben léptek fel a pártállam képviselőivel szemben, és a racionalitás talaján maradva sikeresen fegyverezték le a negyven évig uralkodó kommunista diktatúrát. Más kérdés, hogy az elmúlt húsz évben az EKA szereplői hogyan és milyen módon estek egymásnak, az akkori közös célt gyorsan elfelejtve.